Súdiónk a Larimar ásvány nevéről kapta, mely tükrözi hitvallásunk, elhivatottságunk.
Hatásai:
Az égszínkék Larimar a szilikátok osztályába tartozó ásványtani ritkaság, amely ásvány csak egy helyen lelhető fel a Földön, a Karib-tenger közepén fekvő Dominikai Köztársaságban. Vulkáni tevékenység következtében keletkező kékszínű pektolit az egyik legritkább féldrágakő a földön, lelőhelyét 1975 körül véletlenül fedezték fel, azt mondják róla hogy az elveszett Atlantisz köve és az onnan származó tudást tárolja és adja át. Jólétet és szerencsét hozó ásvány
A dominikai larimar vagy más néven delfinkő egy ritka ásvány, amely a világon csak a dominikai köztársaságban lelhető fel. A larimar egy fénykapu, amelyen keresztül úgy tartják, hogy az elveszett Atlantisz ősi tudása, egy békés, együttérző és szeretetteljes világ energiája tud beáramolni.
Úgy tartják, hogy a dominikai larimar az Atlantiszi tudást tárolja és a segítségével ebbe a tudásba kaphatunk beavatást, ha már felkészültünk rá. Jólétet és szerencsét hozó ásványként tisztelik. Ez az ásvány minden szinten a lélekútra segíthet rátérni, és ezt letisztítani, minden a lélekfeladatunk útjában álló korlátottal és akadállyal szembesülni és elhárítani azokat. Segítheti a tiszta rálátást a lélektervünkre.
Dominikai Larimar
A dominikai larimar végtelen békét és nyugalmat áraszt, rezgése lelkünkbe megnyugvást és türelmet hozhat, együttérzést és mély szeretetet áraszt. Minden szinten a szeretetteljes és békés elfogadást tanítja, hogy a megadás során érkezhet meg hozzánk az, ami igazán a lelkünk szerint való.
A larimar segíthet belehelyezkedni az áramlásba, elengedni mindent amit már csak teherként cipelünk magunkkal. Lebontani a falainkat, régről cipelt programokat és mintákat.
Ez az ásvány maga a könnyedség. Segítheti a sebeink és sérüléseink (érzelmi, mentális) szeretetteljes gyógyulását, hogy tisztán és megújulva léphessünk bele az új korba.
Segíthet kioldani minden negativitást belőlünk. Erőteljes hatása lehet a szív energiáinak gyógyulására, mély együttérzéssel oldja akár előző életekbe visszamenőleg is veszteséget, gyászt, lelki traumákat és csalódásokat. Segíthet helyreállítani a sérült ősbizalmat, az önértékelést, megerősíteni a hitet önmagunkban és abban, amire hivatottak vagyunk. Erőteljesen hangol át a magasabb minőségekre és az Új Föld energiáira, ahol minden az égi energiákkal és égi akarattal összhangban működik.
A dominikai larimar segítségével bepillantást kaphatunk abba a világba, amelyet a Jézus Krisztusi szeretet energiával építhetünk fel.
Összekapcsolhat az Isteni Énünkkel, tisztíthatja az érzékeléseket, hogy képesek legyünk meghallani az Isteni Én vezettetését és a tiszta intuíciókat.
Segítheti a Föld fejlődését, egy új világot felépíteni. Segíthet kapcsolódni az új rezgésekkel, megnyílni a tudatot és összehangolni a fizikai testet az érzelmi és spirituális testtel. A larimar segítheti a kapcsolódást az angyali birodalmakkal, felemelkedett mesterekkel.
Ha már felkészültünk a bennünk mélyen rejlő tudásra, akkor segíthet beaktiválni a képességeket. Minden szinten támogatja a spirituális utat, a harmadik szem tisztulását és aktiválódását, segítheti a megértéseket és a lelki bölcsesség fejlesztését.
Segíthet átalakítani a a negatív mintákat és kódolásokat, támogathatja a lélekfejlődési folyamatot. Tisztíthatja a csakrarendszert és segíthet rálátni az elfojtásokra, blokkokra.
Védelmezheti az energiarendszert, segíthet leválasztani a rákapcsolódó entitásokat, hárítani a negatív energiákat.
Fizikai szinten jótékony hatású lehet a test, szövetek, sejtek és a DNS regenerálódására, helyrehozni a károsodott információkat. Támogató hatású lehet az immunrendszer működésére, öngyógyító folyamatokra, szív és érrendszerre, porcképződésre, torok gyógyulására, ízületi problémákra, feszültség oldására mellkasban, fejben, nyakban.
Gyengéden enyhítheti a fájdalmat.
Csakrák amikre a dominikai Larimar karkötő hatással lehet:
Napfonatcsakra, Szívcsakra, Torokcsakra, Homlokcsakra, Koronacsakra
Felhasznált szakirodalom: Judy Hall – Kristálybiblia